13 Jan 2010

Kitekintés

Két nagyobb projektünk is nemsokára a finishhez ér. Ilyenkor azért egy jó vezetőben már elkezd motoszkálni a gondolat, hogy "merre tovább".

Írtam már korábban a mobil platformról mint lehetőségről, amit 2010-ben nem szabad nem figyelembe venni, de sok más irány is van, amerre egy fejlesztő cég most elmozdulhat. Időben fel kell fedezni a jelentkező igényeket, trendeket. Jó helyen kell lenni, jó időben. Minden lehetőséget meg kell ragadni. 
Kb, ezek a kulcsmondatok, ha valaki 2010-ben vállalkozni akar.

Egy rakás dologba szeretnék belekezdeni, azt sem tudom, hol kezdjem. Mindenképpen gatyába kell rázni a menedzsmentet, kicsit kipofozni a cég imidzsét, aztán bővíteni, figyelni, bővíteni...
18 Dec 2009

Az év vége = újratervezés

Megfigyeltem, hogy az év utolsó néhány hetében előszeretettel kezdek gondolkodni új dolgok bevezetésén, a lehetőségek bővítésén, vagy csak egyszerűen az eddigiek megváltoztatásán.

Tavaly ilyenkor is tele voltam ötletekkel arról, hogy hova pozicionáljam a céget, milyen szolgáltatásokat vezessünk be. Most ismét eljötte egy újratervezés.

Az idei év kicsit a "sodródás éve" volt. Úgy kezdtük, hogy "meg kell csinálni" a Főtáv Honlapját, aztán jött ugyanezzel a lendülettel az Internetes Ügyfélszolgálat fejlesztése. Ami a számunkra egy vízválasztó volt, több szempontból is. Egyrészről rengeteget tanultunk menedzselés és programozás terén is ebből a projektből, másrészt sikerült kitörni a "honlapkészítő kis cég" szerepkörből, és szakmailag is elismerhető referenciát letenni az asztalra.

2009 az új technológia bevezetésének éve volt. És én már nem látok okot, hogy miért térnénk vissza a korábbi PHP-s megoldásokra.

Mostanában azon gondolkodom, hogy egy cég sikere mellett a saját elismertségemhez is tenni kéne valamit. Ami aztán pozitívan visszahatna a cég imázsába is.  Kicsit ebből a megfontolásból is fogjuk Farkas Szilveszterrel közösen elindítani a Webhaver Blogot. Ez egy olyan szakmai blog lesz, ami remélhetőleg kellően szinvonalas írásokkal fog szolgálni a fejlesztői közösség tagjai számára.

A cég fejlesztése pedig két irányba fog elindulni. Egyrészről új kollégák bevonásával a fejlesztési kapacitásunk fog megnövekedni. Másrészről a tevékenységi köreinket fogjuk a megfelelő irányba mozdítani. Két ilyen új irány már most világos számomra. Az egyik az oktatás, a másik az online megjelenéssel kapcsolatos tanácsadás, tervezés, marketing. Úgy remélem a válság csillapodásával a megmaradt cégek új lendülettel fognak versenyezni a vevők kegyeiért, eddig olyan csatornákon melyek számukra ismeretlenek. Erre már vannak utaló jelek, pl. a Csillag Születik twitteres oldala, vagy a Vodefona-Twitter-kirúgás botrány.

Az oktatás továbbra is kvázi "hobbi" szinten szeretném művelni, viszont az ottani tapasztalatokat is jó lenne beépíteni a cég életébe.

Ha végzünk a mostani projektekkel, akkor azért lesz mit átgondolni. :) A RevoSys is "látás-keresésbe" kezd... LOL

László Andrási's Posterous

Programozó vagyok és cégvezető. 2003 óta foglalkozom webes fejlesztésekkel. Korábban PHP, mostanában Django, Python.
http://djangopeople.net/laco/

Szeretem megcsodálni a dolgokat, és semmit sem elkapkodni. Szeretek álmodozni...