18 Dec
2009
Megfigyeltem, hogy az év utolsó néhány hetében előszeretettel kezdek gondolkodni új dolgok bevezetésén, a lehetőségek bővítésén, vagy csak egyszerűen az eddigiek megváltoztatásán.
Tavaly ilyenkor is tele voltam ötletekkel arról, hogy hova pozicionáljam a céget, milyen szolgáltatásokat vezessünk be. Most ismét eljötte egy újratervezés.
Az idei év kicsit a "sodródás éve" volt. Úgy kezdtük, hogy "meg kell csinálni" a Főtáv
Honlapját, aztán jött ugyanezzel a lendülettel az
Internetes Ügyfélszolgálat fejlesztése. Ami a számunkra egy vízválasztó volt, több szempontból is. Egyrészről rengeteget tanultunk menedzselés és programozás terén is ebből a projektből, másrészt sikerült kitörni a "honlapkészítő kis cég" szerepkörből, és szakmailag is elismerhető referenciát letenni az asztalra.
2009 az új technológia bevezetésének éve volt. És én már nem látok okot, hogy miért térnénk vissza a korábbi PHP-s megoldásokra.
Mostanában azon gondolkodom, hogy egy cég sikere mellett a saját elismertségemhez is tenni kéne valamit. Ami aztán pozitívan visszahatna a cég imázsába is. Kicsit ebből a megfontolásból is fogjuk Farkas Szilveszterrel közösen elindítani a
Webhaver Blogot. Ez egy olyan szakmai blog lesz, ami remélhetőleg kellően szinvonalas írásokkal fog szolgálni a fejlesztői közösség tagjai számára.
A cég fejlesztése pedig két irányba fog elindulni. Egyrészről új kollégák bevonásával a fejlesztési kapacitásunk fog megnövekedni. Másrészről a tevékenységi köreinket fogjuk a megfelelő irányba mozdítani. Két ilyen új irány már most világos számomra. Az egyik az
oktatás, a másik az online megjelenéssel kapcsolatos tanácsadás, tervezés, marketing. Úgy remélem a válság csillapodásával a megmaradt cégek új lendülettel fognak versenyezni a vevők kegyeiért, eddig olyan csatornákon melyek számukra ismeretlenek. Erre már vannak utaló jelek, pl. a Csillag Születik twitteres oldala, vagy a Vodefona-Twitter-kirúgás botrány.
Az oktatás továbbra is kvázi "hobbi" szinten szeretném művelni, viszont az ottani tapasztalatokat is jó lenne beépíteni a cég életébe.
Ha végzünk a mostani projektekkel, akkor azért lesz mit átgondolni. :) A RevoSys is "látás-keresésbe" kezd... LOL