Filed under: személyes

Szerepek

Itt most nem a színészkedésre gondolok. Hanem arra, hogy különböző helyzetekben és élet-szituációkban más és más szempontok alapján kell megfelelnünk.
Vegyük pl. a munkát. Eddig azt gondoltam magamról, hogy első sorban programozó vagyok. A programozók nem a szépségükről híresek, időnként elhanyagoltan öltözködnek és Star Trek-et néznek. És még egy rakás sztereotípia van, valljuk be, némelyik nem is annyira rugaszkodik el a valóságtól.
Egyre inkább nagyobb hangsúlyt kap azonban még egy szerepkör a munkám során:  a menedzselés, cég vezetés. A cégvezető Audival jár, jól öltözött, jó megjelenésű fickó, ha itt is az előítéleteket vesszük alapul.

Ketté kell szakadnom? Vagy folyamatosan az egyik szerep felváltja majd a másikat? Remélem, hogy lassan tényleg eljön az az idő, amikor a cégnek egy főállású ügyvezetőre és több divízió-vezetőre lesz szüksége. Addig marad a folyamatos időhiány.

Az év vége = újratervezés

Megfigyeltem, hogy az év utolsó néhány hetében előszeretettel kezdek gondolkodni új dolgok bevezetésén, a lehetőségek bővítésén, vagy csak egyszerűen az eddigiek megváltoztatásán.

Tavaly ilyenkor is tele voltam ötletekkel arról, hogy hova pozicionáljam a céget, milyen szolgáltatásokat vezessünk be. Most ismét eljötte egy újratervezés.

Az idei év kicsit a "sodródás éve" volt. Úgy kezdtük, hogy "meg kell csinálni" a Főtáv Honlapját, aztán jött ugyanezzel a lendülettel az Internetes Ügyfélszolgálat fejlesztése. Ami a számunkra egy vízválasztó volt, több szempontból is. Egyrészről rengeteget tanultunk menedzselés és programozás terén is ebből a projektből, másrészt sikerült kitörni a "honlapkészítő kis cég" szerepkörből, és szakmailag is elismerhető referenciát letenni az asztalra.

2009 az új technológia bevezetésének éve volt. És én már nem látok okot, hogy miért térnénk vissza a korábbi PHP-s megoldásokra.

Mostanában azon gondolkodom, hogy egy cég sikere mellett a saját elismertségemhez is tenni kéne valamit. Ami aztán pozitívan visszahatna a cég imázsába is.  Kicsit ebből a megfontolásból is fogjuk Farkas Szilveszterrel közösen elindítani a Webhaver Blogot. Ez egy olyan szakmai blog lesz, ami remélhetőleg kellően szinvonalas írásokkal fog szolgálni a fejlesztői közösség tagjai számára.

A cég fejlesztése pedig két irányba fog elindulni. Egyrészről új kollégák bevonásával a fejlesztési kapacitásunk fog megnövekedni. Másrészről a tevékenységi köreinket fogjuk a megfelelő irányba mozdítani. Két ilyen új irány már most világos számomra. Az egyik az oktatás, a másik az online megjelenéssel kapcsolatos tanácsadás, tervezés, marketing. Úgy remélem a válság csillapodásával a megmaradt cégek új lendülettel fognak versenyezni a vevők kegyeiért, eddig olyan csatornákon melyek számukra ismeretlenek. Erre már vannak utaló jelek, pl. a Csillag Születik twitteres oldala, vagy a Vodefona-Twitter-kirúgás botrány.

Az oktatás továbbra is kvázi "hobbi" szinten szeretném művelni, viszont az ottani tapasztalatokat is jó lenne beépíteni a cég életébe.

Ha végzünk a mostani projektekkel, akkor azért lesz mit átgondolni. :) A RevoSys is "látás-keresésbe" kezd... LOL

Az élet SZÉP

Itt üldögélek az irodában, épp most lett vége egy megbeszélésnek. Szeretem amikor az ügyfél elégedetten távozik. Nem tőlünk várja a világ megváltását, amit kér, azt teljesítjük. Ebből a szempontból normális.Nem követelőző, nem ugráltat. Kár, hogy kevés ilyen ügyfelünk van.

A GDF-es pályafutásom is véget ért egy időre. Ebben a félévben már nem vállaltam mást, jövőre még más kérdés. Holnap beviszem a számlákat, és nagyon remélem, hogy karácsony előtt még megérkezik a pénz. Mert jól jönne. :)

A jeggyűrűmet télen a jobb kezemen fogom hordani, mert a bal kezemen nem érzem biztonságban. És most ebéd, aztán délután munka. Este pedig Endrével és Lalival beszélgetek, ha sikerül megszervezni. Juhéj!

Zöld tea

Hihetetlen időnként milyen változásokon megy át az ember. Épp cukor nélküli(!) zöld teát kortyolgatok.
Úgy döntöttem, így veszem fel a versenyt a H1N1 ellen. A környezetemben elég sokan köhögnek, krákognak.
Jobb megelőzni a bajt.

Pünkösd 3. rész

Pünkösdi bejegyzés-sorozatom harmadik része nélkülöz mindenféle külső videót vagy zenét. Egyszerűen szeretném szavakba önteni azt, amiről még azt gondolom, hogy nem lehet. ;-) Miről szól Pünkösd?

Teológiailag

A Szentlélek eljövetele. Az erős bizonyság, a cselekvő hit és Isten kegyelmének az ünnepe ez. Mihez is kezdenénk Pártfogó és Vígasztaló nélkül? Hogyan lenne bátorságunk és hitünk arra, hogy nap mint nap Isten szentjeiként végezzük azt a munkát amit az Úr ránk bízott?!

Bizonyság, tapasztalat

Idén Pünkösd két gondolatban vésődött bele a szívembe igazán. Az első megtapasztalásom Isten hűségéről szól. Nagyon erősen érzem, hogy bármilyen messzire is mennék el, semmilyen távolság nem szakíthat el az Úr szerelmétől. Valóban Szent Szellem a záloga a mi üdvösségünknek. A második élményem a személyes szolgálathoz fűződik. Pünkösd nem csak arról szól, hogy Isten erejével "uccu neki és csináljuk", hanem mindenki pontosan azt cselekszi amire a személyes elhívása szól. Valahogy így működik jól ez a gépezet...

Könyvben

Tegnap este befejeztem a könyvet amit még Lalitól kaptam márciusban. A címe Ez élet sötétsége (Frank E. Peretti). Még érlelődik bennem, ezért részleteket később írok a könyvről. De mindenképpen meg kellett említenem az ünnep kapcsán. :-) Amúgy nagyon szomjas vagyok, ezért elhatároztam, h. ma virrasztok az Úrral. Azt hiszem van miről beszélgetnünk... (Ez a bejegyzés wap-on keresztül lett feltöltve.)

Még mindig vidéken

Nagyon rég voltam összefüggően több napot a szülőfalumban, most igyekszem kihasználni minden percét a rögtönzött nyaralásnak. Furcsa, de itt tényleg semmi sem változik. Egy rakás munkám van, ráadásul jelentős hányada sürgős. Szóval, szükség van egy kis muzsikára, hogy jól induljon a nap! :-D

Mindenki függ valamitől

Igazán mókás ötleteim támadtak arról, hogyan is kezdjem el ezt a "félhivatalos" fejlesztői, de ugyanakkor - a műfajból fakadóan - személyes és szubjektív blogot. Lesz itt még sírás-rívás, na meg egy kis php, webfejlesztés, és mégtöbb furfangosság (c). :-D Tudom, sok a hiányosság. Majd ahogy időn engedi foltozgatni fogom az oldalt. Üzenet az agynak: önéletrajzot aktualizálva kell majd feltölteni. Ahogy az ódivatú falusi bölcsességben megfogalmazta a nemzet nyelve: "Majd még kialakul."