Filed under: vélemény

Étkezési utalvány, üdülési csekk FAIL

A címben szereplő dolgok eddig elterjedt és bevált eszközök voltak mindennapjainkban.
Most, hogy meg lettek adóztatva (de nem akárhogy, kőkeményen), sorra azt hallom ismerőseimtől, hogy a cégek megszüntetik ezeket a juttatásokat, helyette a bérekbe kalkulálnak be egy kisebb összeget.

Kinek jó ez?

Nem jó az alkalmazottnak, mert végeredményben kevesebb lesz a bére.
Nem jó a munkáltatónak, mert már így is jelentős összegeket kell adózni az alkalmazottak után.
De nem jó az államnak sem, mert ha visszaesik a kajajegy használata, az kb, 0 adóbevételt jelent. Magyarul, ezt kőkeményen, elb*szták.

Nem vagyok gazdasági szakember, de ha mindezt így látom, (és valljuk be, nem egy bonyolult folyamat,) akkor semmi kétségem nincs afelől, hogy az országunkat tehetségtelen, hozzá nem értő karrieristák irányítják, akik a döntéseiket aszerint változtatgatják, hogy honnan lehet több pénzt lecsipegetni.

Ez a véleményem.

Twitterarc = A twitter többé már nem geek

Épp most zárult le a twitterarc verseny, és a nyertes @ederkrisztian lett, megelőzve @hh-t. 

Történelmi pillanat, sajnos. 

Egy tinisztár megelőzött egy geek-et. Az üzenet világos és egyértelmű, a twitter már többé nem a szakmáé. 

A másik tragédia számomra, hogy ez a bizonyos "SP" számomra eddig teljesen ismeretlen valaki volt. Hiába, öregszem. És már fogalmam sincs arról, hogy a fiatalok miket hallgatnak...

munkaerő piac

Tényleg itt tartunk?

2 nappal ezelőtt jött egy levél, melyben arról érdeklődött valaki, hogy áll-e még a django-s állásajánlatunk melyet hetekkel korábban raktunk fel a hup.hu-ra. Visszaírtam, hogy igen, folyamatos a munkafelvétel, és küldjön egy önéletrajzot, illetve referenciákat.
És ez úgy látszik túl nagy követelmény volt....

Aki nem tud legalább egy önéletrajzot produkálni az mit vár az élettől?
Majd könyörögni fogok, hogy nekem dolgozzon, nem?!

Az új facebook

Egyszerűen nem tetszik az új Facebook nyitóoldal. Semmi logika nincs abban, hogy mikor mit mutat. Van, hogy napokkal korábbi események jelennek meg újra, és a fontosabb változások az ismerőseimről nem jutnak el hozzám. Az előző fejlesztéshez képest ez egy jókora visszalépés. Én meg már kezdem örülni, hogy végre van egy logikus közösségi site, ahol tudom követni az ismerőseim életét. Szomorú, de hát ez is egy biznisz...

Miért Ubuntu?

Már régóta tervezek egy olyan írást, amiben elárulom, hogy miért is ragadtam le az Ubuntu Linux OS mellett. Néhány szempontot kiemelek ami segített a választásban:

1. Az Ubuntu is Debian

Több éves Debian-os múlttal rendelkezem. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy pl. a Suse alapú disztribek rosszabbak lennének! A Debian kicsit jobban kötődik az általam nagyratartott geek "csináld magad!" kultúrához. (jó nem annyira mint a Gentoo)

2. Sokmindent megkapok készen, de könnyen lehetőségem van változtatni

Az alapértelmezett ubuntu-desktop környezet egyszerűen "csak működik" mindenféle plusz konfigurálás nélkül. Így nekem elég csak a valódi kihívásokat jelentő problémákkal foglalkozni.

3. Nem vagyok egyedül a problémáimmal

Nagyon jó nemzetközi közösség épült fel az Ubuntu köré. Eddig nem futottam bele olyan hibába, amit fórumozással és kereséssel ne tudtam volna megoldani.

4. Olyan szellemisége van, amivel 100%-ban azonosulni tudok

Ezt bizony csak nagyon kevés szoftver mondhatja el magáról. Egyékbént ez az, ami garanciát jelent számomra a jövőre nézve is. A fejlesztők és a közösség tagjai ugyanazokat az elveket vallják.

5. Dinamikus verziókiadás

Félévente egy új verzió, ehhez nem kell semmit hozzátenni.